Minden évben karácsony közeledtével kiadnak több olyan reklámot, ami elérzékenyíti a nézőt arra sarkallva tudat alatt vagy tudatosan, hogy a termékeiket megvegyük. Ami ugyebár a reklámozás célja. Ezzel a maguk módján nincs is baj – szerintem.
Sőt…
Mióta a fekete özvegy telefonban énekelte a dugóban rekedt palijának hogy hóban ébred majd az ünnep, kb azóta keresem minden évben a meghitt mondanivalóval töltött karácsonyi promóciókat.
Eddig az Edeka Papós története ütött nálam a legnagyobbat.
Adott egy bácsika egyedül a nagy házában karácsony előtt. Próbálja összehozni felnőtt gyerekeiből álló családját, csak egy estére, hogy együtt tudjanak ünnepelni. Természetesen mindenki lemondja. Szomorkodik is rendesen. Ezután jön mindenkinek (gyerek, unoka) a gyászjelentés, hogy sajnos elhunyt a papa. Megszakadt a szíve biztos. Természetesen már van mindenkinek ideje arra, hogy elmenjenek a házhoz ahol élt. Van is a kapu előtt egymásra borulás, sírás-rívás. Bemennek a házba ahol először egy terített asztalt találnak, minden meglepetésükre, majd a papa a – maga öreguras botorkálásával-, kibattyog a konyhából és annyit mond: „Hogyan máshogy tudtalak volna összehozni benneteket?”
És kész… Megvan a a karácsonyi csoda!!!
Utána már együtt vacsoráznak, nosztalgiáznak és a néző a tévé / monitor előtt egy nagycsomagos Zewa zsepit szétfúj.
Ennek a reklámnak már 6 éve. Finoman megjegyezném hogy aktuális még most is!
Azóta sem tudom pontosan mit akartak reklámozni, de maga a mondanivaló átjött.
Idén már egy kicsit máshogy indultam neki a reklámvilágnak.
Biztos voltam benne, hogy valami szívhez szóló történtetet össze fognak hozni pár másodpercben.
Természetesen ez nem is történt másképp.
Idén a John Lewis Partnership adta át a Karácsonyi csodáját.
Első nekifutásra érdekesen indult számomra. Egy késői harmincas éveiben (vagy kora negyvenes) járó úriember próbálkozik a gördeszkázással. Zakózik egy nagyot ahogy illik. Arcáról könnyen leolvasható, hogy: „én biztos vagyok benne hogy ezt akarom?”.
Na mondom tovább nézem, legfeljebb a szekunder szégyenérzetem ívesen félredobva, majd jót nevetek rajta.
Tévedtem!
Minden erőfeszítésével egyre jobb és jobb lesz. Természetesen földhöz veri magát még egy párszor. A szomszédok is kinevetik. Munka közben is gördeszka van a lába alatt.
Mert akarja, hogy tudja!
Nekem le sem esett a végéig, hogy vajon miért akar egy felnőtt férfi magának ennyi megpróbáltatást. A végéig legalábbis nem. Közben feltehetőleg a felesége telefonál. Mondja hogy már várják!?
Majd a végén nyílik az ajtó. Egy hölgy mappával kezében, mellette egy kislány gördeszkával (10-12 éves kb)
A kislány láthatóan feszélyezve érzi magát. Apa anya is zavarban van.
Ennél a pontnál esett le. Apa azért tanul gördeszkázni, mert be akar vágódni a kislánynál, akit örökbe akarnak fogadni. Gyerek meg is látja a deszkát. Hopp, már van egy közös pont, amivel az életre szóló apa-lánya kapcsolatot elindíthatják.
Majd az egész csapat bemegy a házba. Ekkor jelenik meg a kiírás :
Több, mint 108.000 gyermek van jelenpillanatban az örökbefogadó rendszerben az Egyesült Királyságban.
Na erről szólt a reklám. Gondolom a saját márkával ellátott ruhákat viselték a szereplők. De nem feltűnően.
A legjobbat meg még nem is mondtam. A Reklám alatt végig Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox – All the small things -je szól.
Pazar zeneválasztás volt
Részemről tetszett. Bízom benne, hogy másnak is átjött ez a meghitt kis történet.
Jövőre várom az újabbat!
– Geeri
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.
